2018 év elején bicskei fiatalok és környékbeli fiatal házasok összejöttünk, hogy alapítsunk egy zenekart és ezzel az eszközzel hirdessük az Evangéliumot. Képzett és nem képzett zenészekből állunk, csapatunk 15 fős. Zenekarunkban található: dobos, gitárosok, énekesek, szaxofonos, hegedűs. Amikor összeálltunk, csak évi egy koncertet terveztünk a jövőre nézve, de látva azt, hogy mennyire nagy a vágy a keresztény könnyűzenére Bicskén és környezetében, komolyabban kezdtük venni azt, amit csinálunk. Megalakulásunkat az első dicsőítésünktől számítjuk, mely 2018. június 15-én került megrendezésre a Bicskei Petőfi Művelődési Központban. Azóta magunk mögött tudhatunk számtalan koncertet, dicsőítést, szentmisén, keresztelőn, bérmáláson és elsőáldozáson való szolgálatot, valamint Szentségimádást.
Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy az először alig félig megtelt 200 fős MűvHázat 2019 decemberében kezdtük kicsinek találni. Emellett szívesen elfogadunk felkéréseket környező települések rendezvényein való szolgálatra is. A zenekar egyik jellegzetességének számít az, hogy a már meglévő, ismert keresztény könnyűzenei dalokat átdolgozzuk és a mai, illetve a beat korszak nagy stílusaiba átültetjük és azok dallamvezetéseivel keverjük, mindezzel megtartva az eredeti keresztény könnyűzenei művek értékeit és azokat tiszteletben tartjuk. Emellett pár saját dalt is kezdtünk írni így, a koronavírus csapása miatt felszabadult időnkben, melyek vers megzenésítések és teljesen saját dalok is.
Ezen hét éve elindult misszió gyümölcse a Cordis Fesztivál, mely idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre Bicskén, a Kossuth téren.